1d
We Love Budapest - Címlap on MSNA család kicsi kincse vagy minibékeharcos? – Így tekintettek a gyerekekre a szocializmusbanMeglepő kép rajzolódik ki arról, hogyan gondolkodtak a gyerekek fegyelmezéséről, testi fenyítéséről az 50-es évek elején.
Egy kevesebb mint százfős borsodi faluban közel két évtizede működő gyakorlat mutatja meg, milyen következményekkel járhat, ha az önkormányzat dönthetik el, ki költözhet be településükre.
Shannon Nutting a Royal Caribbean egyik körutazására fizetett be, a hajó Floridából indult, így nyolc órát kellett autóznia a ...
Strabag: százmillió eurós értékben adott el részvényeket az alapító család – így reagált az árfolyam
A Haselsteiner család, amely jelentős részesedéssel bír a Strabag építőipari vállalatban, nemrégiben bejelentette, hogy 1,7 ...
Kiterjedt dróntámadást hajtott végre Oroszország az ukrajnai Zaporizzsja városa ellen, az AP szerint hárman, a megyei ...
Hátborzongató dolog történt Miskolcon kedden: oszlásnak indult emberi fejet talált egy kutya a város külterületén, amit az eb ...
Bűnszövetségben elkövetett zsarolások és egy csoportosan elkövetett rablás miatt állítottak bíró elé egy 60 éves, budapesti nőt a 39 éves fiával együtt.
A kis jövevény hamar belopta magát a Schobert család tagjainak szívebe. Simogatásokból, ölelésekből és puszikból sem volt ...
5d
Index on MSNÚjabb kárpátaljai család nyert pert a lakhatásuk támogatását megtagadó kormánybiztossal szembenA tavalyi évben Pál Norbert kormánybiztos ellen indultak perek, miután megtagadta kárpátaljai magyar családok lakhatási ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results